February 2012
37 posts
Bazd a leggazdagabb tízszázalékban vagyok kb.. Ez... →
A legfelső, a tizedik decilisbe tartozó egytized népesség egy főre jutó nettó jövedelme 2010-ben már legalább 1 559 439 forint, vagyis durván havi 130 ezer forint volt. Az alatta lévő kilencedik tized 1 073 413 forint és 1 559 439 forint közötti egy főre jutó nettó jövedelemmel rendelkezett.
Szombat este
medeaeva:
Megtekintettük a közszolgálati televízió egyes csatornáján az Utolsó jelentés Annáról című filmet. Mindezt buzibuli és sörözés helyett. Aztán arról beszéltünk, hogy ki kéne mennni a fiumei úti temetőbe. Szerintem, ha ilyen tempóban öregszünk, akkor minket vinni fognak oda és nem a saját lábunkon megyünk. :-///
Nekem is hasonlóan telt az estém. Én is megnéztem a filmet, és én is a...
Az MSZP Bibó nem félni idézetével emlékezik a kommunizmus áldozatainak emléknapjára. Vélemény?
galaxisriporter:
zero2zero:
Hunvaldot kiköpte a Nagy Elszámoltatás - Vastagbőr
Csak négyórást? Mondjuk aki sosem dolgozott, annak kemény lehet napi 4 óra a versenyszektorban! :-))))
Már megint ez a buta sosem dolgozott… Szívesen megnézném a munka szigorú hőseit, ahogy végigcsinálnak egy polgármesteri hónapot, fogadóórástól, óvodai bálostól, közmeghallgatásostól.
+1
Ha Tállai András nem tudta értelmezni Szél...
kérdését, hogyan tudta megmondani a viszonválasza végén, hogy a kérdése “pozitiv jellegű” volt?
Egyébként Kukorelly válasza volt az értelmes: Tállai András “hülye jellegű”
KA_Steve: Kiakadtak a németek a magyar kormány... →
Értetlenkedéssel és felháborodással fogadta a német sajtó a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szórólapjait, amelyeket Fliegauf Bence Csak a szél című, romagyilkosságokat feldolgozó filmjének berlini premierje után helyeztek el a sajtótájékoztató helyszínén. A magyar rendező nem tudott az…
Amellett, hogy tényleg ordas nagy tahóság amit csináltak, tegyük hozzá, részben állami...
Kedves újságírók, bloggerek, stb.!
Ha a google stat mennyi ideig van valaki az oldalon részre gondolsz, az szar.
szokjatoklemind:
1000 kattintásból ténylegesen hányan olvassák el amit írtok?
ez a Rédió Sekk nagyon elvaxolt valamit:... →
galaxisriporter:
mivoltmaaneten:
asszem mostanra értem a teljesítőképességem határára, ha mégegyszer felhív valaki, és a ‘hoffmann, orbán, hök, lmp, keretszám’ szavak közül bármelyiket kimondja, elbőgöm magam, megpróbálom lenyelni a telefonomat és utána a földön fogok hemperegni, mint egy boldog kiskutya….
Erre az aktivista-picsogásra van külön képzés, vagy csak egészen véletlen, hogy pont...
Ez fáj →
Lapunk információi szerint az új baloldali kerekasztal megalapítói között a Thürmer Gyula-féle Magyar Kommunista Munkáspárt, a Vajnai Attila nevével fémjelzett Munkáspárt 2006, a Kapolyi László és Schmuck Andor által irányított Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a korábban Tamás Gáspár Miklós, most Trasciatti Attila ügyvezető elnök szervezte Zöld Baloldal, illetve a Magyar Szocialista Párt...
és vitt bazmeg →
sronti:
vesztettem:
!
ki ez a bajszos nő?
A Haha-mozgalom isteni szerencséje, hogy...
Ebben tényleg az a zseniális, mennyire átvették a kétharmad logikát. Ti hallgatok már olyan HÖK választásról, ahol legalább a hallgatók fele elmegy szavazni? Ugye Corvinuson pl 20% kell az érvényességhez és addig megy amíg el nem érik azt!
kosullo:
Budapest, 2012. február 16., csütörtök (MTI) - A felsőoktatási hallgatók képviseletét pártoktól függetlenül, politikamentesen kell...
Kommentár nélkül
Jogerősen két év, öt év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték 2009. szeptember 3-án Németh Gábort, az MSZP ifjúsági szervezetének, a Societasnak a volt budapesti alelnökét bankkártyával való nagy kárt okozó csalás ügyében – mindez egy keddi iratismertetésen derült ki Szombathelyen. Információnkat a rendőrség megerősítette. Németh egyébként korábban külsős munkatárs volt a...
Mindig bírtam Kuncze humorát
starsheep:
szelli:
– mondatok, melyeket még félig vicceskedve se mondj ki hangosan…
…ha Mandineres vagy
ha értelmes vagy
Olyan cuki a parlament,
hogy a Valentin napot öninterpellációval kezdi a kormány!
Azért megmaradtak még a szocik jó kapcsolatai
A koszorúzók, illetve a megemlékezők között volt Tóth József, a XIII. kerület polgármestere, Szanyi Tibor és Horváth Csaba szocialista politikus, továbbá a Nagy Imre Társaság, a Holokauszt Emlékközpont, az SZDSZ és a Munkáspárt képviselői. Az emlékműnél fejet hajtottak és koszorút helyeztek el a belorusz és a lengyel nagykövetség képviselői is.
Az milyen
Hogy a Népszabi lehozta a Jobbik Ifjúsági tagozatának ACTA ellenes közleményét az LMP-ét meg nem? :D
Mondjuk ez legyen a legnagyobb seb a lelkemen, de azért sok mindent elég jól elmagyaráz a magyar média működéséről, hogy kezel/tematizál egy ügyet, és a pártokat…
DENYI bazzeg, DENYI vágóval, meg vásárhelyi... →
Kanta József labdarúgó,egy drogellenes kiadványban ezt üzeni a fiataloknak: “Nem ismerem a drogokat, a hatásukat, de abban biztos vagyok, hogy használóik testileg és szellemileg is leépülnek. Én azt üzenem nekik, gyertek le a meccseinkre, tomboljátok ott ki magatokat, közben gurítsatok le pár sört a haverokkal” Sütő László akit bundázásért eltiltottak pedig ugyanitt azt mondja...
Felsőbbrendű állampolgár vagyok
sronti:
ejfelkapitany:
ADÓFIZETŐ ÁLLAMPOLGÁR. És minimum a szavazati jogát elvenném mindenkinek, aki nem az. (Gondoljunk bele, milyen lenne már, ha a családi vacsoránál a két gyerek és a nagymama leszavazná aput és anyut, hogy mire költsék a fizetésüket…)
Mindenkinek elvenném a szavazati jogát, aki szűkíteni akarja az általános választójogot.
:(
+1
Bréking: Szaniszló Ferenc a képviselői irodaházban
Puccskísérlet zajlott ellenem három fronton, amiben benne volt a CNN és néhány...
– jóságos ég. ugye fordítja már valaki angolra és küldi el ezt a mondatot a CNN-nek? ugye? (via johntherevelator)
A CNN miért akarta volna megpuccsolni Orbánt? Amúgy meg úgyis az lesz, amit az IMF kér.
(via zero2zero)
Ebben az a durva, hogy a CNN januártól kikerült a legtöbb kábelszolgáltató...
Volt már?
Hogy Polgár Dóra szakított Gyurcsánnyal?
Aki askban elsőnek megírja mivoltma bence számát, az jó fej!
Index - Belföld - Az LMP csatlakozott az... →
fuckyeahmaszop:
szazsoketharmadaharomharmadert:
vampirpillango:
edomer:
nyilván majd valaki elmagyarázza, de tényleg minden rosszindulat nélkül kérdezem, hogy ha az LMP tegnap még azt kommunikálja, hogy nem fog össze az MSZPvel, akkor ma miért gyalogol az MSZP-s polgármesterekkel. és most nem érdekel, hogy mennyire hasznos ez az éhségmenet. csak annyi, hogy hogyan lehet ezt a kommunikációt...
Milyen ország az ahol Eörsi Mátyás védi az LMP-t?...
http://www.facebook.com/notes/j%C3%A1vor-benedek/v%C3%A1lasz-gyurcs%C3%A1ny-ferencnek/322155004492638#!/notes/j%C3%A1vor-benedek/v%C3%A1lasz-gyurcs%C3%A1ny-ferencnek/322155004492638
4) Amikor beléptem a politikába húszegynéhány évvel ezelőtt, az volt a hitem, hogy majd csupa jó és még jobb lehetőség közül fogok választani, és majd mindig a legjobbat fogom. Keserű tapasztalat, hogy leggyakrabban a...
Jávor Bendek válasza Gyurcsánynak →
Hadd tegyem világossá, hogy a kritika célja részünkről nem az, hogy Önt kiáltsuk ki bűnbaknak a harmadik köztársaság minden kudarcáért. A kudarcban azonban Önnek is része van. Egy vezető politikusnak gyakran súlyos erkölcsi dilemmákban kell állást foglalnia. Szerintünk Ön miniszterelnökként néhány nagy súlyú erkölcsi dilemmában rosszul foglalt állást. Ez hozzájárult a magyar demokrácia erkölcsi...
Moncsak Pajtás: Nem akarok cinikus lenni →
nah pont itt kéne az állami érdeket, és a kapitalizmust összehozni. Állami érdek, hogy legyen közösségi közlekedés? Jah. De az államnak kell ezt végigszerveznie? nem.
Állami megbízó válalat ami kiadja ezt és ezt kell üzemeltetni, ennyi és ennyi a jegyár. Pályázat ki oldja meg jobban. cégek pályáznak, egy-egy vonalra a BKV (BKK) megrendel ők teljesitenek. BKV flotátt meg ki lehet adni bérbe ami...
Így kellezt!
Hajszárítóval kellett kiszabadítani a lakásába szorult nénit
Szentendrén egy egyedülálló, idős hölgy beszorult a lakásába, mert az ajtózár befagyott, szerencsére két polgárőr hajszárítóval kiszabadította, jelenti a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége. A hosszabbítót beadták az ablakon a néninek, így a zárat sikeresen ki tudták olvasztani. A zárat nyitás után beolajozták,...
Bazzeg meghalt a Csurka????
Az RTL klubon tényleg elsötétült egy pillanatra a...
Nyilván ertsey katit nem adom, de annyiban igaza...
Krizsó Szilvia, Mészáros Antonónia, Mucsányi Marianna, Hevesi Flóra, Rádi Antónia, Ónody Molnár Dóra, Varró Szilvia, hogy csak újságírókat soroljak
vampirpillango:
starsheep:
johntherevelator:
hogy nem nagyon tudunk mondani 45 év alatti női véleményformálót, aki nem teljesen futóbolond. vagy igen?
ha ezt az “adom”-ozást nem hagyod abba, megrugdoslak!
KÖSZÖNÖM!
January 2012
131 posts
Ő rendezi a holnapi Új Színházas antifasiszta...
“Mindeközben a szocialista Hanti Vilmos által vezetett Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma 4,1 millió forintra számíthat a Nemzeti Civil Alapprogram közép-magyarországi kollégiumától, holott ezek a régiós kollégiumok az esetek nagy többségében néhány százezres támogatást ítélnek oda. Az is furcsa, hogy egy országos szervezet folyamodjon regionális támogatásért, de az különösen meglepő,...
heymyfish: a kutyát se érdekli a közpolitika →
/: heymyfish:
írtunk a blogunkra úgy 120 posztot az elmúlt másfél évben; ezek közül messze-messze azok voltak a legkevésbé népszerűek, amelyek a konkrét politikai vitától elszakadva próbáltak valamit mondani arról, hogy hogyan kellene megoldani egy olyan problémát, mint a hálapénz, a rokkantak parkolása, a hatékony társadalmi konzultáció
legendás hazaérkezéseim I.
hazamegyek és mondja a nagymamám: Huba elromlott az Internet!
Mondom neki: Lófaszt mama, csak rosszul dugtad be a kábelt!
én nagyon szeretek reggel 6-kor kelni szombaton
de kurvára
Nem tudom, hogy mi a hivatalos Tumblr-vélemény
zero2zero:
vampirpillango:
a The Ides of March c. filmmel kapcsolatban,
de nálam 10/10-es.
Mint hatalmas “Elnök emberi” rajongó nagyon várom, holnapra van betervezve. remélem nem okoz csalódást.
Egyébként olyan, csak kevesebb szappanopera ellem, viszont több hálivudi klisé
edit: A Narancs szerint 3-as
Nem tudom, hogy mi a hivatalos Tumblr-vélemény
vampirpillango:
a The Ides of March c. filmmel kapcsolatban,
de nálam 10/10-es.
nagyon jó, de csak 9, nekem valami hiányzott. meg azért kicsit gonosz beálitás, bár lényegében igaz, főleg a rossz karrierizmusról.
Mondjuk legjobb barátnőm volt aki valamikor a közepén önkéntelenül benyögte, hogy ezek a politikusok mind sekélyesek, majd rám nézet és bocsánatot kért :D
megjegyzés: nem vagyok...
Szegény Árpi bácsi...
Február 10-én a budapesti Vérhalom téren köszöntik a kilencven esztendős Göncz Árpád volt köztársasági elnököt közéleti személyiségek - tájékoztatta Bródy János zenész, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke, Konrád György író, az SZDSZ alapító tagja és Kuncze Gábor, a szabad demokraták korábbi elnöke közleményben pénteken az MTI-t.
Kapcsolatba kerültem a szociális szférával, egy Diákotthonban, állami gondozott...
– JOBBIK vagy LMP?
abbahagytam a parlamenti képviselők életrajzainak olvasgatását, de KIBASZOTT addiktív dolog
(via markoferko)ú
Vágó Sebestyén igaz?
Tegnap amikor hazaértem szólt a klubrádió
Épp Kuncze “cián” Gábor műsora ment, és egy jobbos csávóval beszélt aki kint volt a békemeneten. A beszélgetés kb így hangzott:
- Na idefigyeljen maga, igenis 3000 forintért mentek ki az emberek.
- De Kuncze úr én ott voltam, békés jómodú idős emberek volta kint.
- De 3000 forintot kaptak, míg az Operánál a 100 ezres tömeg békésen ingyen tüntetett, nem voltak buszok
- De Kuncze...
Sírok, sírok
De akkor is egy Böhm András cikket fogok ajánlani!
http://hvg.hu/velemeny/20120125_olajfa_orban_centrum
Helyreigazitás
A wmhuba.tumblr.com oldalon elhangzott Istvánffy András szarjon sünt és egye meg kifejezés anno, nem komoly gondolat volt, tartalma csupán a túlzottnál erősebben világított rá arra a felvetésre, hogy a blog szerzője nem értett egyet a fent megnevezett közéleti szereplő mondandójával. Amennyiben ez a kifejezés túlzottan sértő volt, elnézést kérünk, sokszor nem értünk egyet a fent nevezet...